Szög, kalapács, szögbelövő.....

Mai blogbejegyzésem két művész munkáját mutatja. A francia származású Baptiste Debombourg és a brit Marcus Levine közös érdeklődést mutatnak az ipari eszközökkel készített alkotások iránt. Debombourg barokkos témákat dolgoz fel murális felületekre, falra, szögbelövő segítségével. Alkotásaihoz ca. 35.000 darab kapcsot használ fel, különböző elrendezésben, néhol rásegítve egy-két kalapácsütéssel. 

A brit származású Levine a fizikai pointillizmust valósítja meg munkáival. Szögeket ver be kalapáccsal fatáblákba. A megdöbbentő hatását,  a vázlatszerűen kivitelezett 3D-s felületképzés a szög-pontok sűrűsége és eltérő iránya, valamit a fény játéka által nyeri el. A művekhez 15.000-50.000 darab szöget és feltehetően ennél több kalapácsütést kell felhasználni. 

Mindkét művész a grafika és a szobrászat határait feszegeti. Érdekes kísérlet és joggal mondhatom, egyik alkotó sem kell, hogy szögre akassza a palettáját.

Goya... before and after

Goya két legismertebb képe a Meztelen Maja (La Maja Desnuda) és a Felöltözött Maja (La Maja vestida). Előbbi képet Goya 1797 és 1780 között festette, utóbbit pedig 1800 és 1805 között. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja ugyanabban a pózban, felöltözve, illetve meztelenül. Először a meztelen változat készült el, és amikor a spanyol társaság felháborodva követelte, hogy öltöztesse fel, ezt elutasította és inkább festett róla új képet, most már ruhában. A korabeli spanyol festészetben tiltottnak számító akttéma miatt Goyát 1815-ben az inkvizíció beidézte. Bár nem kapott büntetést, jelezték neki, hogy odafigyelnek rá. Egyes feltételezések szerint a festmények Alba hercegnőt ábrázolják, és az sem zárható ki teljesen, hogy a hercegnő vagy a miniszter, Manuel Godoy, a királynő szeretőjének megrendelésére készültek?

Egy dolog azonban biztos, a két képet együtt szokták említeni. A "La boite verte" alkotócsoport leleplező festménye megadja a megoldást mi is történt a két kép elkészülte közötti időben. 

Kant erre mit lépne?

Kant az esztétika kritikai megközelítésében – amit az Ítéleterő Kritikája, műben fejtett ki – a szépet és a fenségest vizsgálja. A szép és a fenséges közötti különbség a végességben keresendő: a fenséges határtalan dolgokra is vonatkozhat, a széppel ellentétben.

A szépet úgy határozta meg, mint valamit, ami örömet kelt azáltal, hogy célszerűséget ábrázol: a szépség a tárgy célszűrségének a formája. Így a virágok szabad természeti szépségek, részeik harmóniája által. Másrészről: általában szép az ami érdek nélkül tetszik . A szépség – Kant szerint – nem más mint a noumenális világ azaz az érzékfeletti világ.

Belátható, hogy ma ez az érvelés idejétmúlt...... vagy mégsem?

Boris Groys német filozófus szerint - mivel  minden időszakban túl sok mű született - mindig is szükség volt a művészeti alkotásokat cenzúrázni. A 19. század harmadik harmada előtt a korábban kanonizált művekhez hasonló művek maradtak fent. Ezt nevezte minőségi cenzúrának. Az utána következő cenzúra alapja - korábbival ellentétesen - az innováció volt, azaz hozzon valami ujjat és lényegesen térjen el az összes korábbi alkotástól. A modernizmus kiszolgálta ezt az irányzatot, de mára elég kevés az innovatív művészeti alkotás. Nagy kérdés, hogy ha sem a minőségi, sem az innovációs szelekció nem működik akkor hogyan tovább? A válasz talán kiforrotta magát, és ettől függetlenül rengeteg alkotás jön létre, és ezeket talán a közönség fogja majd beemelni a kanonizált művek köze az egyéni tetszés alapján. Lehet, hogy Kantnak volt igaza és a befogadó döntése a lényeges? Ezen a ponton érdemes elgondolkodni, hogy a befogadónak, nekünk nézőnek mi tetszik és mi alapján választunk.

Anne Hathaway mint Gainsborough modell??????

Guerrilla művészet

Guerrilla művészet azaz Banksy provokatív művészete vs. múzeumok

A múzeumi szféra átalakítása - még ha nem is ésszerű szakmai elvek alapján - elérte hazánkat is. Banksy (lásd korábbi bejegyzések) ahogy tőle megszoktuk, kritikával illeti a múzeumokat is. A Street art művészként tisztában van azzal, hogy munkái nem fognak múzeumok falán lógni.... bár erre én nem vennék mérget. Dacára annak, hogy célja nem a kanonizált művek közé való bekerülés, ettől függetlenül a művészet pusztításra is felhívja a figyelmet. 

És ezzel együtt természetes félelme is - ebből adódóan - az, hogy az ő művei a pusztulásra/pusztításra vannak ítélve. Itt felmerülhet a kérdés, nevezetesen az ő destruktivitása vajon valódi-e. Vele kapcsolatban talán nem csak horror vacui-ról, hanem horror destructi-ról kell beszélni. 

Occam borotvájának esete Magritte almájával

René Francois Ghislain Magritte belga szürrealista művész közismert alkotásának
a "Son of man-nak" egy feldolgozását szeretném bemutatni.

A fent nevezett mű egy alacsony parapet előtt álló férfit ábrázol aki egyébként Magritte önmag, a háttérben tenger és borús égbolt látható. A férfi arának egy részét egy zöld alma takarja, ez a gyümölcs a festmény megértésnek a kulcsa. Magritte szavai szerint: "Nyilván van egy arcunk (az alaknak a képen nyilván van arca) és egy almánk, amely kitakarja azt. Ez olyan dolog, mely állandóan megtörténik velünk. Minden  amit látunk, eltakar valami mást és mi pont azt szeretnénk látni, ami rejtve van előttünk. Van valami érdekes abban ami takarva van és amit a látható dolgok nem mutatnak meg nekünk." 

Az általam prezentált alkotás-sorozat az eredeti mű egy - lehetséges - időbeli változatára ad választ. A szerző (sajnos ismeretlen szerzővel van dolgom) az eredeti festmény egy közbülső állapotát tárja elénk azaz az alak felé repülő almát. Véleményem szerint a kép remekül realizálja ezt a szürrealista művet (bár ez önmagában elég ellentmondásos). A feldolgozott mű Occam borotvájának egyszerűségével magyarázza, miért is lebeg az alma a férfi azaz Magritte arca előtt.