Kedvenc témám a parafrázis, azaz olyan átdolgozás ami egy már meglévő alkotást értelmez újra szabad eszközökkel és asszociációk használatával. Az ilyen új "művekből" rengeteg létezik. Most sokan mondhatják, hogy ez lopás vagy a feltűnési viszketegségben szenvedő fantáziátlan alkotók eszköze. Részben igazuk van, de vannak művek amik mögött sokkal komolyabb eszmeiség van, mintsem első ránézésre az látható lenne. Gondoljunk például olyan alkotókra mint Karinthy vagy akár a humoristák, akik egy már ismert témát karikíroztak ki. Ennek hozadéka, hogy az ember a homlokára csap és azt mondja magában "ezt már ismerem vagy ezt már láttam". Ha valamit az ember sokszor lát akkor az emblematikussá válik számár. Megjegyzem, hogy erre a pszichológiai hatásra játszanak rá a reklámszakemberek is, hiszen ha kellő mennyiségben látjuk az adott mosóport vagy például a mikulás idealizált figuráját akkor azt preferáljuk.
Mai bejegyzésem -mint ahogy a cím is mutatja- a Star Wars filmeket járja körbe azaz pontosítok helyezi be egy számunkra ismert vagy -remélhetőleg- korábban látott közegbe. A művek viccesek és elgondolkodtatóak. Két teljesen különböző műfaj (magas művészet és sci-fi film) nászából keletkeztek. Az eszközök különfélék, van köztük képszerkesztő programmal és van hagyományos technikával készült mű is.
A műfaj sajátossága a kollázs ami egy műszó, részeltekből álló, kumulatívan (egymás mellé, elé, alá) elhelyezett, ragasztott képet jelent. Innen ered a neve is: kolla (lat. ragasztó). Itt meg kell említenem a dadaista mozgalmat -ami Kurt Schwitters alapító nevéhez kötődik- és a legfőbb kifejezőeszköze a kollázs volt.
K. Schwitters: Formák térben c. kollázsa, 1920
És ha itt visszakanyarodunk a Star Wars-hoz, akkor egy kortárs dadaista vonulatot láthatunk. Hiszen mi ez, ha nem a magas művészet kifigurázása és egy underground műfaj felnemesítése, valami olyanná ami önmagától sosem lett volna. Viszont ha visszagondolunk arra, hogy a sokszor nézett képeket automatikusan megjegyezzük akkor ennek van egy hasznos oldala is.
Egy példa, hogy a dadaisták és a szürrealisták főként Salvador Dali gyűlölték a zongorát mint eszközt. Ennek volt egy személyes oldala is, lévén Dali gyerekkorába kiemelt szerepet játszott ez a tárgy. Elbeszéléseiben leír egy történetet arról hogy egy hatalmas zongora volt a család birtokában amit ha szeszélyük úgy tartotta kivittek egy sziklaszirtre és ott játszottak rajta. Nos, ezek után senki se csodálkozzon azon, hogy Dali olyan műveket hozott létre ahol a hangszert blaszfemizálja. Továbbá a zongorát a 19. század "hízelkedő, romantikus" eszközének tartották ami már nem illett bele a 20. század eleji forrongó és lázadó mentalitásába.
S. Dali: Atmoszferikus koponya szodómiát követ el egy versenyzongorán, 1934
Viszont ami a lényeg ebben, hogy ez a megtagadott hangszer újra és újra megjelenik a műveikben. Amit nagyon tagad a művészet az újra és újra előbukkan. Ennek szép példája Joseph Beuys 1966-os műve a "filtrtált zongora" (lásd a lenti felvételen) ami egy rehabilitációs aktus. A hangszert bevonta filccel és mézet, zsírt és egy kereszt szimbólumot helyezett el rajta (ezek gyógyító erővel bírtak számára) és így hozta vissza az "életbe" ezt a megtagadott eszközt.
Ha valamit sokszor látunk akkor az emblematikussá válik. Az voltaképp mindegy milyen módon látjuk a hangsúly az ismertségen van. Talán akkor jobban fog érdekelni minket az eredeti mű, a szerző és minden más információ amit megtudhatunk.
Íme a legjobb parafrázisok (forrás helye http://www.worth1000.com) és az eredeti alkotások is:
Jacques-Louise David: Marat halála, 1793
id. Pieter Bruegel: Gyermekjátékok, 1560
ifj, Hans Holbein: Morus Tamás arcképe, 1527
Milói Vénusz, i.e. 130-100
Jacques-Louise David: Napóleon átkel az Alpokon, 1801
Andy Warhol: Che Guevara, 1962
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése